"Valódi állatjólét" elnevezésű eseményünk kiemelt célja, hogy az agrárkamra tagjait, partnereit az állatjóléti célok megvalósításában tudja támogatni.
Az innováció és a fenntarthatóság az agrárium minden területén kulcsfontosságú. A növekvő élelmiszerigények mellett a megfelelő állattartásra is fokozott figyelmet kell fordítani. Olyan fejlett technológiákra és eljárások bevezetésére van szükség, amelyek segítik az állatok optimális takarmányozását, szaporítását és egészségügyi ellátását.
Olyan, a haszon állattartás (sertés, baromfi, szarvasmarha) területén működő validált, már piacon lévő termékkel/szolgáltatással rendelkező startupok/innovatív technológiai megoldások jelentkezését várjuk, akik az alábbi területeken megoldást tudnak kínálni:
higiénia és takarmányozás,
tartástechnológia,
járványvédelem,
klímatechnológia,
megvilágítás,
állatok élettani igényeivel kapcsolatos innováció (pl. hőmérséklet, páratartalom),
állatok szállítás közbeni jóléte
Az esemény tervezett időpontja: 2024. március 12. (10:00-13:00)
Az eseményen a kiválasztott startupoknak lehetősége nyílik nagyvállalatok előtt bemutatkozni, majd személyes beszélgetésekre is sor kerül, mely során a startupok megismerhetik a vállalatok igényeit.
Jelentkezési határidő: 2024. február 23. (A jelentkezőket február 26-án értesítjük.)
Comments