A NAK TechLab program célja, hogy elősegítse az agrárszektor fejlődését és minél több innovatív, versenyképességet növelő megoldást biztosítson a gazdálkodók számára.

Ehhez olyan platformot biztosítunk a startup vállalkozások, fejlesztő csapatok számára, ahol kockázati tőkebefektetőkkel találkozhatnak, akik nemcsak finanszírozást képesek nyújtani, hanem tanácsadással és piacra lépési lehetőségek biztosításával is segítik a vállalkozások növekedését.
A program során a bejutott csapatok lehetőséget kapnak, hogy kapcsolatba lépjenek többek között az Impact Ventures, a Kék Bolygó Tőkealap, az OXO Holdings, a Virgo Ventures, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) és a Nesprit Ventures Zrt. képviselőivel.
Impact Ventures
Az Impact Ventures célja, hogy olyan vállalkozásokat támogasson, amelyek innovációjuk révén nemcsak pénzügyi megtérülést érnek el, hanem mérhető, pozitív társadalmi hatást is generálnak. Befektetéseik ágazattól függetlenül olyan magyar és európai cégekre összpontosítanak, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak a társadalmi integrációra, oktatásra, foglalkoztatásra, hátrányos helyzetű csoportok támogatására és környezeti fenntarthatóságra. Számos olyan vállalkozás részesült már támogatásukban, amelyekkel a NAK TechLab befektetői eseményén találkoztak.
Kék Bolygó Tőkealapok
A Kék Bolygó célja egy sokszínű portfólió kialakítása, amelyben a kezdeti ötletfázistól a növekedési szakaszig terjedő vállalkozások egyaránt helyet kapnak. Befektetéseik összege három kategóriába sorolható: 100 millió Ft alatti, 100–350 millió Ft közötti, 350 millió Ft feletti forráskihelyezések. Elsődleges célterületeik Magyarország, a visegrádi országok és az EU szomszédos tagállamai.
OXO Holdings
Az OXO Holdings egy többlépcsős befektetési társaság, amely az innovatív technológiai vállalkozások gyors növekedését támogatja. Stratégiája a következőkre összpontosít: korai fázisú finanszírozás, részleges vagy teljes kivásárlás, növekedési és piacra lépési támogatás, exit stratégiák előkészítése. Portfóliójuk külön alapokba szerveződik, olyan kulcsfontosságú területeken, mint az agrártechnológia, tiszta technológia, élelmiszer-technológia és az energetikai átállás.
Virgo Ventures
A Virgo Ventures olyan koncepcionális, prototípus, vagy növekedési fázisban lévő, vonzó üzleti ötleteket és megoldásokat keresnek, amelyek jelentős nemzetközi növekedési potenciállal rendelkeznek. A befektetés mellett szakmai útmutatást, pénzügyi forrást, valamint nemzetközi kapcsolatrendszert biztosítanak, emellett kiemelkedő informatikai és üzleti know-how-val is támogatják a cégeket.
Obuda Uni Venture Capital (OUVC), az Óbudai Egyetemhez tartozó 10 milliárd forintos kockázati tőkealap. Elsősorban pre-seed és seed fázisban lévő startupokat és scaleupokat keresnek. Fókuszterületeik az egészségügy, az ipari automatizáció és a fenntarthatóság, különös figyelmet fordítva az AI, ML, deeptech és robotika technológiákra. Ugyanakkor nyitottak más iparágakból és technológiai hátterekkel érkező vállalkozásokra is, amennyiben valós problémát oldanak meg. Kiterjedt nemzetközi kapcsolati hálóval rendelkeznek, mely más befektetéshez, partnerekhez és potenciális ügyfelekhez nyújt elérést.
Nesprit Ventures Zrt.
A Nesprit célja, hogy a technológia és innováció segítségével támogassa a növekedést és fenntarthatóságot Közép- és Kelet-Európa feltörekvő piacain. Különösen a ClimateTech, WaterTech, FoodTech és IoT szektorokban látják a jövőt, ahol a fejlődés és a jólét összhangban valósulhat meg. Elsősorban a pre-seed és seed fázisú vállalkozásokra összpontosítanak. Befektetési stratégiájuk rugalmas és célzott, hogy a lehető legjobb támogatást nyújtsák a korai szakaszban lévő vállalkozások számára. Befektetési jegyük mérete jellemzően 100 és 200 ezer euró között mozog.
Mutasd be projekted 2025. május 27-ei eseményünkön és szerezd meg első, vagy akár következő körös befektetésed!
Jelentkezési határidő: 2025. április 27.
Comments